Nyíregyháza & zoo

Sziasztok!

Nem régen érkeztünk haza egy hosszú, ám annál felejthetetlen élménnyel. Csodás napot töltöttünk el végre az egész családdal és élveztük hogy a sok idő kihagyása után újra együtt, boldogan, önfeledten eltöltünk egy kis drága időt együtt.

Mivel 200 km-re lakunk az állatkerttől, elég hamar kellett elindulnunk. A kocsiban még mindenki csendes volt, zenét hallgatott, néha-néha közbeszólt, vagy halkan dudorászott. Én személy szerint az új Glamour számot bújtam, amit öcsém nagyon szeretett kivenni a kezemből, és hát persze mit is várjak egy 14éves kamasz fiú-tól, rögtön a bikinis lányokon akadt meg a szeme. Sokat nevettünk, majd kis szunyókálás után, zsibbadtan, de annál frissebben megérkeztünk úti célunkhoz. Megvettük a jegyünket és a kapun belépve, a térképet követve elindultunk a vadaspark feltérképezésére. 

Csodálatos élményekben volt részünk és ilyenkor tapasztalom mindazt, hogy mennyi tudás van egy helyen. Olyan sokat tanulunk egy ilyen kiruccanáson is. Láttunk medvéket, pingvineket, majmokat, madarakat, halakat,és sorolhatnám akár a végtelenségig, de lehetetlen lenne egy mondatba besűríteni őket. A lényeg az, hogy szeretetteljes körülmények között, életfenntartó és lakható helyeken töltik a mindennapjaikat  nap mint nap az állatok, csodálatos és barátságos kezekben. Az állatkerti dolgozókról csak csupa jót tudok mondani. Ma láttam őket etetni, tigris pitonhoz bemászni, kismajmokra vigyázni, elefánt locsolni... szóval minden tiszteletem az övék. Látni a szemükben hogy imádják őket és szeretik ezt csinálni. Nekik ez az életük. És talán ez nagyon is érthető. 

Féltünk attól hogy majd esni fog az eső, de csupán egy 5 perces kedvrontó esőhöz volt szerencsénk, ami akkor következett be, amikor éppen leültünk enni valamit, szóval szinte észre sem vettük. Örültem ha olyan állatokat láttam, akik élvezték azt, hogy ott vannak, de voltak szomorú pillanatok is, mint például a gorillánál, amikor vagy 20 percet álltunk a ketrece előtt és elgondolkoztunk azon, amint ránéztünk hogy ő miért nem élhet az igazi helyén, a vadonban, a természetben. Talán ez mindenkiben felötlik amikor ilyen helyre látogat, vagy nem. Fogalmam sincs. Nekem mindig van egy-egy ilyen pillanatom, de mindig igyekszem pozitívan kijönni belőle. 

Szóval amikor már körbejártunk mindent, lemaradtunk egy fókashow-ról, nem voltunk éhesek és már alig éreztük a lábunkat, kifelé vettük az irányt és hazajöttünk. Most pedig írom nektek a bejegyzést, töltöm fel a képeket és igyekszem nektek is átadni azt a jót, amiben nekem ma részem volt, hogy nektek is egy kis pozitívumot hozzak az életetetekbe. 

Mert tudjátok, az a legfontosabb.

És akkor jöjjenek a képek:

Ennek a napnak is a végére értem. Sok elhatározásra jutottam, sok mindenben hoztam döntést. Úgy érzem eljött az én időm. Rajtam is sok múlik és másokon is. De egyet jegyezettek meg. Van helyünk a világban, van egy sorsunk, van egy elhívatásunk amit teljesítenünk kell. Ha még ezen nem gondolkodtál, akkor csak kezd el néha-néha egy adott apró pillanatban. 

Én ezzel búcsúzom ebben a bejegyzésben. 

Szép jót nektek!

Holnap pedig jelentkezem egy könyvajánlóval. 

SOK BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDEN EGYES OLVASÓMNAK!

DASIE