Sziasztok!
Amikor állandóan elégedetlen vagyok, nem veszem észre magam körül azt, ami igazán fontos és értékes az életemben, tudom, hogy majd később rádöbbenek. Mindig pár lépéssel járok a saját gondolataim és cselekedeteim előtt. Még sem tudok változtatni rajta, és van bennem egy tüske amit nem tudok magamról lerázni. Ott van a szívemen lelkemen. Körülnézek a szobámban és azon gondolkozom, tényleg megérdemlem én azt a sok mindent ami engem körül vesz. Nem tettem értük semmit, csak kiejtettem a számon és egy idő után megkaptam. Egy gerinctelen, szánalmas ember vagyok, akire csak szórják a pénzt, de igazából nem is figyelnek rá. Egy személy vagyok, akit fel kell nevelni. Egy kolonc, aki csak napról-napra egyedül lélegzik egy hatalmas házban. Egyedül, a magányában.
Rávilágítást egy könyv nyújtott számomra.
.jpg)
No most már, hogy ennyit írtam, sírtam, kinyilatkoztattam, próbálok nektek egy elfogadható befejezést írni. Szószerint nagyon rossz karácsonyom volt.
Az apukámmal Skypon tudtam csak pár percet váltani, anyukám begubózott a saját kis világába, egyedül a nagyim tartotta meg egy kicsit a hangulatot. Pár órára tudott mosolyt csalni az arcomra, de mire hazaértem, hűlt helye volt. A tesóm az xboxa előtt ült, ő valahogy így próbálta átvészelni azt a pár napot, ami mindenkinek a boldogság, vidámság és az együtt töltött szeretett időt jelenti. Én a könyvekbe temetkeztem, nem egy regényt újra olvasva. Elzárkózva a világtól, a médiából és minden közösségi oldalon lévő ömlengéstől. Megvoltam, megvagyok, túl vagyok rajta. A dédimamámnak combnyaktörése lett, így hozzájártam a kórházban az ünnepek alatt és próbáltam reménykedni hogy 80 évesen még feltud belőle épülni. Szerencsére és lekopogom, egyre jobb az állapota.
Nyakunkon a szilveszter, lassan túltesszük magunkat a karácsonyi napokon, dőzsöléseken és próbáljuk minél jobb formába hozni magunkat a holnapi estére. Igyekszünk felkészülni. Izgatottak vagyunk és csak arra gondolunk mikor is jön már el az az idő, amikor élvezheted a felszabadult perceket a barátaiddal, családoddal.
December 30.-a van. És nem vagyok jól. Elegem van a világból, az iskolából, a pályázatomból, szinte mindenből elegem van. Ami fontos volt eddig számomra azt is hanyagolom. Kísértetként élek napról napra. Ez megijeszt, mert tudom ez nem én vagyok és nem ezt a formát kéne hoznom ahhoz, amit elterveztem. De annyira felháborít, amikor jön valami ami teljesen felborítja a lelki nyugalmam és elkezdek gondolkozni. Undorodom magamtól és egyszerűen nem vagyok képes a tükörbe nézni hogy lássam önarcképemet. Utálom magamat, mert egy senki vagyok, mégis mindenem megvan amire szükségem van és a szüleim éjjel-nappal értem dolgoznak szó nélkül. És én nem tudom hogyan köszönjem-vagy háláljam meg. Kikészültem, egyedül vagyok és úgy érzem lassan senkire nem számíthatok.
Amikor állandóan elégedetlen vagyok, nem veszem észre magam körül azt, ami igazán fontos és értékes az életemben, tudom, hogy majd később rádöbbenek. Mindig pár lépéssel járok a saját gondolataim és cselekedeteim előtt. Még sem tudok változtatni rajta, és van bennem egy tüske amit nem tudok magamról lerázni. Ott van a szívemen lelkemen. Körülnézek a szobámban és azon gondolkozom, tényleg megérdemlem én azt a sok mindent ami engem körül vesz. Nem tettem értük semmit, csak kiejtettem a számon és egy idő után megkaptam. Egy gerinctelen, szánalmas ember vagyok, akire csak szórják a pénzt, de igazából nem is figyelnek rá. Egy személy vagyok, akit fel kell nevelni. Egy kolonc, aki csak napról-napra egyedül lélegzik egy hatalmas házban. Egyedül, a magányában.
Gondolkodtatok már hasonlón, vagy csak én vagyok ilyen szentimentális és szenvedő alany, aki megérdemelte a sorstól azt,hogy így kikészüljön? Köszönöm itt is hálásan Istennek...persze irónikusan.
Most is itt leírtam nektek mindezeket, biztos azt gondoljátok hogy bekattantam és szánalmas vagyok, amiért sajnáltatom magam. De az éjszaka megvilágosodott előttem valami. Kirajzolódott előttem az értelme annak, hogy miért is vagyok ilyen és miért kéne hálát adnom az Istennek hogy élek egy szeretett környezetben, ami talán nekem túl szűk és nem elég.
Rávilágítást egy könyv nyújtott számomra.
Rebecca Donovan-Elakadó Lélegzet. Sokszor nem is gondolnánk azt, hogy milyen könyvek is lapulhatnak a telefonunkon, és mennyi érzelmet, gondolatot tud bennünk megindítani a sorok elolvasása után. Amikor órákig ülsz utána a szobád egyik sarkában és átgondolod az életedet. Visszaemlékezel boldog, vidám és egyben szomorú emlékekre is. Van hogy mosoly kúszik az arcodra, de van olyan is, hogy könnycseppek hullanak az öledbe és már sírsz is. Majd meglátod hogy már reggel 5 óra van és az anyukád ébren van. Hallgatod halk neszezéseit amint kávét főz, a kandallóba kelti életre a meleget sugárzó tüzet, kopog később a csizmája sarka és serceg a kabátja, amint belebújtatja az ujját. Mind-mind végig hallgatod és lázasan felsóhajtasz, amint kilép az ajtón és csak a csendes morajlást hallod utána, majd a zár kattanását. Kiosonsz a takaród alól és kedvenc párnádat fogva az öcséd mellé osonsz és hátulról hozzábújsz. Még sokáig nyitott szemmel meredsz a semmiségbe, míg a lehetetlenbe süppedsz és álmodba belekúsznak a sötét gondolataid. A szőke, zöld szemű kis herceged ébresztget, mert éppen sikítoztál és rúgtál. Kinyitod a szemed és rádöbbensz hogy egy percre sem szabadultál meg a kínzó gondolatoktól.
Nos drága olvasóim mindez a múlt éjszakán megtörtént velem. Elég részletesen felvázoltam. Nem tudom, nagyon remélem hogy még hasonlót sem éltetek át. Ez a könyv rádöbbentett arra hogy milyen gyenge is vagyok és elkényesztettett senki, aki mindent túl hamar felad. Érzelemmentes vagyok, elzárkózom minden elől és próbálok minden egyes pillanatot túlélni, kiszakadni ebből a környezetből ami körülvesz. Nem bírom a tökéletességre törekvő családomat, azt hogy mindenkinek céltudatos jövő áll az elképzeléseiben és a szép, nyugodt élet. Én arra vágyom hogy ordíthassak, kiadhassam magamból mindazt a feszültséget, ami nyomorog bennem.
Nos.. a könyvről is essen pár szó. Este nem tudtam magammal mit kezdeni, így a hosszú letöltött könyvlistámon ennek a címére kattintva kezdtem el az olvasást. Nem tudtam mire számítsak, ugyanis nem olvastam előre utána, mint ahogyan szoktam. Csak úgy elkezdtem, és utána már nem tudtam lerakni és meghagyni mára. 5 és fél óra alatt végeztem vele.
Próbálok spoiler nélkül összefoglalni mindent. Egy lányról szól, akit folyamatosan bántalmaznak, de ő mindentől elzárva magát, tökéletesen éli a középiskolás életét, szeme előtt egy céllal: minél hamarabb megszabadulni a környezetétől és főiskolára menni. A jegyei tökéletesek, a sportban is kítűnik a tehetsége, de senkinek, ismétlem senkinek nem nyílik meg, csak egyetlen lánynak, Sarának, aki a barátnője már nyolcadik óta. Nem érdekli ki mit gondol róla, nem ezen jár az agya. Tökéletesen beosztja az idejét, minél többet az iskolában töltve, hogy kevesebb időt kelljen otthon lennie. Kimért, érzéketlen és kemény.
Ám-mint várni lehet-mint egy forgószél csöppen bele az életébe Evan, aki nagyon szeretné jobban megismerni a lányt. Próbál közelebb férkőzni hozzá és nem adja fel.
A regény egy trilógia első része, így ez a rész förtelmesen befejezetlen. Levegőt kapkodva fogtam a fejem hogy nem értem hogy lehet így abba hagyni. Ha elolvastátok, ti is megértitek mire gondolok. Amint már mondtam, nagyon sok mindenre rádöbbent a lány téged. Elgondolkoztat és megindít benned dolgokat. De ne ijedjetek meg. Rám minden könyv sokkal jobban hat. Mindig rezignált leszek utána. Próbálok vissza csöppenni a való világba.
A srác hihetetlenül aranyos, édes. Biztos vagyok benne hogy valamennyiőtök szívét megfogja, amint megjelenik. Talán mindenki számára ő az, akire vágyunk. Nekem mindenképp.
.jpg)
No most már, hogy ennyit írtam, sírtam, kinyilatkoztattam, próbálok nektek egy elfogadható befejezést írni. Szószerint nagyon rossz karácsonyom volt.
Most pedig itt ülök, szorgosan gépelek és próbálok mindent kiadni magamból, megkönnyítve kicsit az érzelmeimet. Amelyek még mindig olyanok akár egy hullámvasút. Egyszer fent, másszor lent.
Holnap szilveszter és a 7 barátomat várom magamhoz ünnepelni. Kicsit félek tőle, ezért nagyon kérlek titeket szorítsatok nekem. Nem szeretnék semmit elrontani, főleg egy ilyen napot sem. Köszönöm!
Köszönöm hogy velem vagytok! Köszönöm hogy még olvastok és hogy elviseltek!Köszönöm hogy itt vagytok! Ti vagytok a legjobb olvasók a világon. Hamarosan jelentkezem, hiszen lezárult egy újabb hónap, sőt egy év, így értékelnem kéne valamicskét. Remélem akkor is itt lesztek!
Sziasztok.
DASIE
