Tudom hogy régen jelentkeztem, de az életem nem éppen úgy zajlik, mint ahogy elképzelem és megtervezem. De én valahogy így szeretem. Kiszámíthatatlanul. Sokat gondolkodom, tanulok és próbálok minél többet olvasni, vagy kikapcsolni. A barátaimmal lenni. De ez nem mindig sikerül. Olyan vagyok mint egy dal. Valahogy várom a kitörést, az átütő szimfóniát, várom azt, hogy kiteljesedhessek. Ehhez nem csak magamra van szükségem, hanem az emberekre, társakra, barátokra, szerettekre. Szükség van rájuk, mert általuk vagyunk igazán azok, akiké válunk. Ők formálnak minket, ők adnak értelmet mindennek. A lényünknek, a létezésünknek. És ez így van, akármennyire fáj, akármennyire nem szeretnénk elfogadni. Bele kell törődnünk.
Olyan sok mindenről beszélnék, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Sokszor ülök a buszon és eszembe jut hogy ezt de jó lenne veletek megosztanom. Annyit írnék és elmondanám hogy mi a véleményem erről meg erről. De fogalmam sincs hogy érdekelne-e titeket, nem szeretnék senkit untatni, de felháborítani sem.
Nem tudom ti szoktatok-e végig nézni egy-egy emberen, és elborzadni, vagy sajnálni. Én gyakran teszem. Szívesen mennék oda valakihez, hogy megöleljem vagy jól magához térítsem. Ennek is két oldala van, amely szemben áll. Két véglet, amit én érzek, nincs köztes állapot. Mindig azt gondolom és állítom, hogy mindenki maga alakítja az életét. Ő az életének a kovácsa. Ő határozza meg 90%-ban a jövőjét, de még a jelenét is. Ő a tetteinek a kovácsa. Én az enyémet próbálom alakítani, úgy ahogy tudom.
Sok elszántság van bennem, de általában vagy hangulatom, vagy erőm, időm nincs végrehajtani mindazokat. Belefáradok dolgokba.
Mindjárt itt a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor mindenki otthon van a családdal, boldog és vidám. Feldíszítitek a fát, megfőzitek az ünnepi vacsorát, ajándékoztok, a kanapén elnyúlva a pléd alá bevackolva magatokat bugyuta 1000x látott filmeket néztek. Lassan megtalál titeket az álom manó, és elmentek vele.
Ennek persze több változata, kis dolgokkal kiegészítve. Ez lenne a normális. De ma már sokaknál nem az számít, hogy együtt vannak, szeretetben, boldogságban, hanem az, hogy milyen drága ajándékokkal lepik meg egymást és körözik le a másikat. Ez dühít, hogy már ebbe az ünnepe is beférkőzött a pénz, a látszat fenntartása.
A minap egy délutáni órában megjártam a Westend-et. Majd megőrültem annyian voltak, szinte megfulladtam a tömegtől, akik a fejüket fogva rohantak egyik üzletből a másikba, drágábbnál drágább ajándékok után kajtatva. Amint tudtam jöttem is ki. Ellátogattunk a Vörösmarty térre is, de gyerekek. Annak nem volt semmi értelme. És a külföldiek szerint, a miénk a legelfogadhatóbb áron lévő karácsonyi vásár. Hát köszönöm szépen, én nem kérek belőle. Számomra nem ezt jelenti a karácsony. Soha nem is ez volt a fontos. Más értékeket tartottam előnyben. És tartok is a mai napig, hogy majd az én gyerkőceimnek is ezt tudjam megtanítani.
Lassan elmúlik egy év, elmúlik egy fontos momentum az életünkben. Egy új lapot kezdhetünk, megfogadhatunk dolgokat, amiket sohasem tartunk be, elképzelhetünk egy szebb jövőt a világunknak.
Ehhez TE magad kellesz, mert nélküled nem ér semmit egy pillanat, egy lélegzet, egy élet.
Szeretnék minden egyes olvasómnak Szeretetben gazdag, Békés Boldog Karácsonyt Kívánni. Kívánom hogy legyen ez az év az, amikor meghitten tudtok ünnepelni, minden melléktényező nélkül. Legyetek együtt, élvezzétek ki a boldog perceket. Mert egyszer minden elmúlik. És majd ezek a pillanatok tartanak minket életben. A legutolsó percünkben is.
Boldog Karácsonyt!
Merry Christmas!
Frohe Weihnachten!
Joyeux Noël!
Puszi
Dasie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése